Ha futni akarsz, fuss egy mérföldet! Ha egy másik világot akarsz megismerni, fuss egy marathont!

KOMÁROM  MARATHON

FÖLDES ZSUZSI

Medencéből a futópályára 

9 évesen kezdtem el versenyszerűen úszni. Legjobb eredményem a szlovákiai Országos Diákolimpián szerzett 3. hely 200 m mellúszásban. 7 év után sajnos abba kellett hagynom az úszást, mert problémáim adódtak. Túlterheltem a gerincem, begyulladtak az ízületeim, és rengeteg edzést hagytam ki. Utána már nem tudtam hozni a régi formám. Ha van egy kis időm, még most is elmegyek úszni. Nyaranta pedig átúszom a Balatont – persze keresztbe.:)

Futni 3 éve kezdtem, az ötlet pedig úgy jött, hogy amíg úsztam, a testnevelés tanárom mindig elvitt rövidtávú futóversenyekre, melyeket élvezettel futottam végig. És amikor nagy nehezen úgy döntöttem, hogy abbahagyom a versenyszerű úszást, fogtam magam, elmentem a Honvéd pályára, találkoztam a mostani edzőmmel, Gál Géza bácsival, és elkezdtem futóedzésekre járni és futni.

Sok versenyen voltam, néhányon eredményesen végeztem, néhányon nem, persze mindenki magához képest méri először a teljesítményét. A legbüszkébb mind közül a 2008-as Komárom-Komárno nemzetközi futóversenyen elért eredményemre vagyok, ahol igaz, hogy csak 3. lettem, mert egy dunaújvárosi és egy pesti lány előttem ért be a célba, de ezen a versenyen testileg és lelkileg is jelen voltam és küzdöttem. Nem kicsit, nagyon. Ugyanebben az évben, kategóriámban megnyertem egy dióspatonyi 10 km-es országúti futóversenyt.

A sport számomra nélkülözhetetlen. Amire  eddig lehetőségem volt, kipróbáltam. Nyertem már görkoriversenyt, síversenyt, nagyokat estem gördeszkával és jégkorival, de mind közül a legeslegjobb a 2009-es Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton volt. Sajnos ezen a versenyen nem futhattam, mert előtte  műtötték a térdem, de legalább csapattársaim biciklis kísérője lehettem. Ezt a 320 km-t soha nem felejtem el. Nem volt semmi végigtekerni – és persze végigfutni egyeseknek, le a kalappal a futók előtt, de legfőképp az egyéni futók előtt. Bringázás közben megfogadtam, hogy soha többet nem jövök ennek a szakasznak még a közelébe se, de - mivel soha nem szabad azt mondani, hogy soha, és ez tényleg igaz – amint beértem a célba, már csak a teljesíthető kilométereket láttam magam mögött, a gyönyörű tájjal együtt, és ha valaki megkérdezné, hogy lenne-e kedvem még egyszer végigcsinálni, igent mondanék.

Már 10 éve sportolok, nem kis odaadással. A sport megtanít küzdeni, kitartani a céljaim mellett, nyerni és veszíteni egyaránt. Sok mindenről le kellett és le kell mondanom, de nem bánom. Igaz, hogy nagy kitartás, akaraterő és elszántság kell hozzá, de valamit valamiért. Gyakran előfordul, hogy nincs kedvem edzeni, de ilyen nincs, ilyet egy edző hallani se akar; ilyenkor próbálok arra gondolni, hogy majd meglesz a munka gyümölcse és milyen jó érzés a dobogó legfelső fokán állni, és (nem)gondolni arra, hogy mennyit küzdöttem érte.

1-es rajtszám :)