Ha futni akarsz, fuss egy mérföldet! Ha egy másik világot akarsz megismerni, fuss egy marathont!

KOMÁROM  MARATHON

Dobogókö-Fodor Zoltán beszámolója

Tavaly már neveztem, de valami miatt nem jutottam el végül.
Rajt előtt a kisebb tumultus ellenére flottul ment a nevezés, szimpatikus volt a spuri kedvezmény, nem vészes a nevezési díj. Cél a szintidőn belüli teljesítés volt, ami meglehetősen szűkös, tekintettel arra, hogy kitudja hány km a táv? 32,35 netalán 37?
Ideges készülődés, szöszmötölés, öltözködés táskából ki-be rakodás után, két kulaccsal és jó nagy marék csokival az övtáskában uzsgyi ki a ködbe. Bemelegítésre nem jutott idő, na majd menet közben Pilisszentkeresztig. Csörtettünk szépen lefele, mintha talán a faluban lett volna a cél. Kocsma (sok szép túra fontos állomása) balról megvolt, de a cél még messze…. Erős kezdés, pulzus az egekben gyanús volt nekem ez a tempó, persze. László kúpja, pulzus még mindig  90% körül és csak nem bír nyugodni. Na jó, beteg is voltam egy hétig, de talán mégse fogjuk erre…
A szerpentinek előtt úgy döntöttem, hogy jobb lesz mára az automata üzemmód és jó lesz nekem az előttem haladók tempója és útvonala, bármerre is menjenek az tökéletesen megfelel. Ők pedig többnyire jófele mentek s a zöldön Pilis nyereg felé még egy kis napfény is jutott vizes hátunkra. Aztán tájfutottunk egy szép dzsindzsás szakaszt, négykézláb kikapaszkodva a meredélyből. Már szerettem volna azt hinni, hogy behozhatatlan előnyre tettünk szert ezáltal, de alighogy kikapaszkodtunk az ösvényre három futótárs bukkant fel mögöttünk, akiket még a szerpentineknél hagytunk el „örökre”
Itt már rég túljutottam több holtponton is, de a Lukács ároknál ismerős terepen megint jól esett a futás, szaladt velem az új cipő, vártak a ködben úszó Vadálló kövek. Na itt még utoljára megtoltam fölfele, mert jól esett. Köszöntünk a kisiskolásoknak és kutyás túrázóknak, majd a sejtelmes  félhomályban sikerült elbénázni az ösvényt és elkavarni a balra a hegy oldalába. Megvoltam róla győződve,hogy a Vadálló kövekről max. leesni lehet, de tessék. Itt törhetett meg bennem valami, mert a Prédiről lefele már csak küzdöttem. Szellemi felüdülést jelentett, hogy automatából térképolvasóba voltam kénytelen átkapcsolni. Véget ért a nyulazás. A saját szánalmas tempómban csoszogtam egy darabig, viszont gond nélkül megvolt a műút, majd egy egri sráccal kocogtunk Sikárosig. Itt már mindennel elfoglaltam magam, csak futni ne kellett volna…..s hogy sorban érnek utol a futótársak, talán észre sem vettem őket, vagy nem akartam. Újdonsült egri ismerősöm is messze járt már. Csendesen szenvedtem, raktam egymás mellé a lábaimat és bámultam az új cipőimet. Téli-nyári nagy kedvencem a Sikárosi rét sem tudott felvidítani a két jóképű vadlessel. Kedvem lett volna fölmászni s egy jót ücsörögni.
Aztán jött a 8-as ellenőrzőpont... Az kellett nekem még a nap végére. Van 8-as pont vagy nincs? Térképen nincs rajta, rajtszám hátulján rajta van. Az összes netes információn rajta van térkép/itineren nincs rajta. Megborult elmeállapotomban ez látszólag csak engem foglalkoztatott, de azért biztos ami biztos bevártam még négy futót a piros háromszög elágazásnál, hogy megbizonyosodjak róla, hogy valószínűleg nincs 8-as EP, de nem biztos. Felkóvályogtam a célba (a marék csoki vitt fel) nem siettem. Nem volt jó azzal a tudattal érkezni, hogy talán nincs is meg az utolsó ep. igazolásom. Szintidőn belül voltam vagy 20perccel.Ezzel nem lett volna gond. Az utolsó igazolást senki sem firtatta. Az nyugtatott csak meg, hogy jogosulatlanul átvett emléklapot visszaadnom nem kell majd, mert azt úgysem kaptunk. Emlékbe maradt egy 2 napos izomláz, a térkép és rajtszám(hátulján a titkos 8-as ep-vel)
A küzdelmes teljesítésért  megszavaztam magamnak 2 pohár teát és egy pogácsát. Tanulságok: nem rohan az elején (örök), terepfutó verseny nem városi verseny, betegség nem javít a kondin, viszont ront rajta. Azért remélem ott leszek jövőre is.