Ha futni akarsz, fuss egy mérföldet! Ha egy másik világot akarsz megismerni, fuss egy marathont!

KOMÁROM  MARATHON

Bakonyi Mikulás teljesítménytúra

Három cimbora társaságában suhantunk a hajnali zimankóban Zirc felé. Tele leheltük párával a kis autót, s bár nem volt hosszú az út, kicsit elgémberedtünk, mire becsorogtunk az iskola parkolójába. Itt már nagy volt a sürgés-forgás készülődés, sorban állás. Nem jártam előtte a Bakonyban, már régóta kerestem a lehetőséget. Hátha összefutunk néhány betyárral esetleg Mikulással, nagyok voltak az elvárásaim. A hosszabb távra neveztem a több lehetőség közül( 17 km,32 km, 42 km, 46 km) s hét tizenötkor már Zirc utcáin baktattam óvatosan, két túratársat követve, jelzést keresve próbáltam kijutni a Bakonyba, de ők megtréfáltak, mert rögtön betértek egy büfébe…
Aztán már kocogva, de meglett az ösvény, vele együtt az avar alatt cuppogó sár, melyről sok korábbi beszámolóban olvastam már. A dobogókői hegyi maratonin szerzett kisebb combhúzódást nem akartam újra előcsalogatni, ezért nyugodt tempóban futottam az 1.ellenőrző pontig. Nem sok futót láttam a rajtban és menet közben sem volt jellemző a tömeg, inkább a túrás teljesítést választotta a legtöbb résztvevő.
Gyorsan megkezdődtek viszont a patakátkeléses manőverek és a tanakodás összehozott két-három futó kollégát. Egyikük Dávid, aki még a moszkvai maratoniról ismeri Gézát, van hát közös téma rögtön, könnyebben pörögnek a kilométerek. Az elején senkinek sem volt kedve a még majdnem sötétben cipőt, zoknit, lábat mártóztatni a hideg patakban. Direkt felkészültem túrabottal, de így is csak 3 átkelést sikerült száraz lábbal abszolválni.
Megvolt viszont rögtön a kárpótlás és a nem várt Mikulás ajándék: kb. 8-10 tagú őz és szarvascsorda vágott át orrunk előtt az úton és csak jöttek és jöttek föntről, mi meg álltunk és bámultunk. Mire úgy tűnt, hogy vége a felvonulásnak, kiderült, hogy 3-4 őz már nem merte követni a csapatot és fent tébláboltak az erdőben megvárva, míg továbbmegyünk.
A Bakony korán megmutatta a legszebbik arcát s a nap végén cseppet sem bántam, hogy nem láttunk betyárokat. Közben azért volt futás is. Adagoltuk neki komótosan, beszélgetve, patak- ugrálva. Porva -Csesznek vasútállomásnál megnéztük a vasútállomást. Ez már elkavarásnak számított, de nem búslakodtunk, némi itiner /térkép forgatás után hamar visszataláltunk és tempósan haladtunk a következő mikulássapkás ellenőrzőpontig.
Utólag visszagondolva, volt ebben a 46 km-ben némi szint is (1050 méter körüli), de elenyésző. Nehézséget számomra a sok szint nélküli monoton futás okozott inkább.
A hangulattal nem volt gond továbbra sem. A cseszneki vár méltóságteljes, a kocsma és ellenőrzőpont vidám, ablaka párás, a szendvics és tea finom, a kiszolgálás csinos és mosolygós. Maradnánk is mosogatni, de vár a Bakonyi Mikulás és Krampusz, no meg a sziklás Ördög- árok. Az árokban nem futunk, nézelődünk, fényképezünk inkább s hallgatjuk a csendet. Megdöbbentő. Hasonlítgatom és erőltetem a jelzőket, kis szlovák Paradicsom, Rám-szakadék…egyik sem, vissza kell ide jönni hóban, télen.
Aztán kibukkanunk a sziklák közül, ismét futásra váltva, másodszor is megvan Mikulás, Gézaházán járva. Nagy csapat túrázó rajongótábor veszi körül Krampuszt és társát, de nekünk mostanra már megkopott a varázs, hosszú volt az Ördög-kör, s a maradék tíz kili foglalkoztat inkább. Küzdünk a piros kereszten a hideg oldalszélben, balról lovak, jobbról szántóföld s a szél. Lassan kezdek elfogyni. Édeset ettem, sósat ettem, fogyok mégis tovább. Valaki megint őzet lát messze a földeken, de még mindig vagy 8 kili hátra. Két Margit sziget kör sincs ez már, de alig visznek a virgácsaim. Jut még vagy 5 kili sár a végére az egyébként száraznak mondott Bakonyban. Jó érzés házak között futni végre, de a templom nagyon távol van és látni is, ami nagy baj. Megint csak küzdök, hogy a fene vigye. Van időm gondolkodni a decemberi végi bükki 65 km-s merész terveimen. Arra gondolok, hogy biztos valami ilyet éreznek az ultrafutók és ez aztán megtetszik nekik? Majd kinevetem magam, hiszen én már 35-nél is szenvedtem az meg még nagyon nem ultra táv. Na mindegy, futunk a villanyoszlopig oszt rövid séta, ha máshogy nem megy, futok a kék IFÁ-ig aztán kis séta, de meglesz a templom is meg a cél.6.36’ a vége, jól esik a tea, finomra keverték, jó kicsit nyújtani, bódultságomban még egy szép teljesítménytúrás pólót is veszek. Aztán örülök a többieknek, gratulálunk egymásnak. Arra gondolok, hogy milyen jó, hogy ezt sok lelkes ember megrendezi évről-évre, s hogy mi mindannyian friss levegőn voltunk egy egész napot… Jól esett, köszönet.

                          Fodor Zoltán Budapest /Muzsla/